Tovább a tartalomhoz | Ugrás a navigációhoz

Személyes eszközök
Itt vagyunk: Főoldal Történetünk A rábaszentandrási evangélikus gyülekezet 1960 évi templomtatarozási költségeiről és munkálatairól szóló kimutatás
Bekezdések

A rábaszentandrási evangélikus gyülekezet 1960 évi templomtatarozási költségeiről és munkálatairól szóló kimutatás

Megjegyzés az 1960 évi templomtatarozási zárszámadáshoz

Amint látjuk a zárszámadás végösszegeit, szemünkbe kell, hogy tűnjön a kiadásokban szereplő csak anyagért kifizetett összegek sokasága. Nyilván ez abból adódik, hogy amire anyagot vettünk, ott nem számítottuk a teljes csináltatási összeget, mivelhogy az nem nyert kifizetést. Szakemberek és mesterek által tett ajánlatok szerint a gyülekezetnek rendelkezésére álló pénzösszege nem tudta volna fedezni a szükséges kiadásokat. Ezt látva a lelkész önmagára vállalta mindezen munkálatok sokféle véghezvitelét.

Így például:

Padok beépítése melynek csak kiszereléséért 4000.-- Frt-ot kértek az ácsok. A lelkész egyedül épített be (A kiszerelést 7 presbiter végezte el).

Ablakok s ajtók lemarása, a hiányzó részek pótlása, háromszori befestése 68 m2, mázoló mester a/45.- Frt-ért vállalta volna. Padok vége, melyek ki lettek cseréltetve 16 m2 mázolva, falfelőli része négyszer, hogy jól legyen szigetelve a nedvességtől.

Papi pad teljes elkészítése és márvány utánzati mázolása 2.5 m2 a/65.- Frt. (mester igénylése szerint.)

Oltárt 1.10 m-el hátrább tettük Balázs P. Lajos presbiterrel. Beépítése, beállítása, új ajtóhely bevágása és elkészítése, már a lelkész munkája. Szószéken villanyégő átszerelése, árnyékolt, rejtett helyre, hogy a gyülekezet látását ne zavarja a fény s a lelkész feje ne árnyékolja az ige szövegét melyet felolvas.

Oltárzsámoly, teljes kicserélése, kiszerelése a régi odvas korhadt anyagnak és beépítése az újnak, bársonnyal (piros, mely Jézusnak értünk kiomló vérére emlékezteti a gyónót) alatta vattelin, és linóleum vászonnal biztosítva. Mestert nem kértünk fel, mennyiért csinálná, szomszéd gyülekezetből tudom 1500.- Frt-ért szerelték be. Bontáson kívül, anyag nélkül.

Keresztelő kút beállítása, beépítése.

Oltár elé, és belül a sekrestyében az elkorhadt deszkák helyett mozaik lapok beépítése 25m2. (a/8.- Ft mester szerint)

Kályhacső beépítése, bádogos munka, kályha zománcozása. Kályha védőrácsának átszerelése és festése.

Villanyvezeték besüllyesztése a kórus mennyezetén,mivel oltármegvilágításhoz szükséges két csőlámpát szereltem be, a kórus oltár felé néző mellvédjére.

Csillár áthelyezése és aranyozása, megfelelő helyre való beállítása, csillár közepébe egy százas égő beszerelése.

Orgona hangolása, hiányzó csősípokhoz csőbeszerelés. Orgona kipucolása, üzemképes állapotba való helyezése.

Torony feljáróhoz ajtó, teljes összeállításban és festéssel, beépítéssel.

Toronyóra teljes átjavítása, mutatórudak kicserélése és beépítése, hiányzó mutatók (5 db) elkészítése, felszerelése. Egy hiányzó óratábla teljesen újonnan való elkészítése, beszerelése. Óratáblák leégetése és újonnan való festése, zománcozása, számok s másodpercek ráfestése 20 m magasságban kívülről. Szakértők becslése szerint 400.- Frt legkevesebb.

Villámhárító felszerelése, levezető drót hozzáadásával. (28 m magas toronycsúcs keresztjéhez erősítve (11,000.- Frt, közellévő gyülekezet költségvetése szerint)

Küszöb beépítése és vasalása, 3 db.

3 db emléktábla betűinek bearanyozása, kb. 256 betű. (Szakvélemény szerint 2.- Frt betűnként) (Borhidai, Kiss János, Első istentisztelet, emléktáblája)

Padlódeszka ingyen való használatra való beszerzése, 40 db. Melynek darabja naponként 5.-Frt-ba került volna, 8 napig használtuk. Zárak a templom három ajtajára, mivel elkoptak, elrongálódtak javítva lettek, anyaghozzáadással.

Csatornaépítésnél, állványállítás 2 presbiter segítségével. Emiatt szomszéd cseréptető (10 m2) cserepeinek leszedése, majd újra felrakása. Csatorna tartó vasak egy részének beszerelése.

Templom előtti kerítés, (vasrácsos kerítés) lekefélése drótkefével, mínium és zöld festékkel való bemázolása. 15 m hosszban. Templom és paplak közötti kerítés építése, festése, 11 m hosszban.

Mindezt erkölcsi, jó lelkiismereti felelősségem tudatában,saját magam, mint lelkésze a gyülekezetnek végeztem.

Hogy mennyibe került volna ez a gyülekezetnek, nem tudom. Egyet tudok: „Mindenre van erőm a Krisztusban!”

A rábaszentandrási evangélikus gyülekezet 1960 évi templomtatarozási költségeiről és munkálatairól szóló kimutatás

Bevétel:

Kiadás:

 

 

Bevétel összesen: 56,065.19 Frt
Kiadás Összesen: 53,621.99 Frt
Maradvány: ….... 2,443.20 Frt



Rábaszentandrás 1960 szeptember 11.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek